Búcsúzunk, de nem feledünk

Csabi 2007. nyarán mindössze 23 évesen került edzőként egyesületünkhöz. Már a kezdetetktől céltudatosan, korát meghazudtoló érettséggel és a labdarúgás iránti alázattal foglalkozott a rá bízott gyerekekkel. „Munkamániás” volt. Magasra tette a lécet önmagával és játékosaival szemben is. A 2012-2013-as szezonban az U19-es csapatunk mellett a Bácsa FC-nél belekóstolt a felnőtt csapat irányításába is. Edzői pályája során folyamatosan fejlesztette, képezte magát, mindig tanult, tapasztalt, elemzett. Ha kellett, egyet visszalépett, hogy aztán újult erővel ismét felfelé törjön. A foci volt az élete…   MTE 1904 – „Csaba meghatározó alakja volt egyesületünk szakmai életének. Munkássága során két U19-es bajnoki címet ünnepelhetett klubunkkal, irányította Megye I-es csapatunkat, majd pályafutása csúcspontjaként az NB II-ben is leülhetett kispadunkra, ahol tudásával és elhivatottságával szolgálta az egyesületet. Szakmai alázata, embersége és a fiatalok iránti elkötelezettsége örökre része marad klubunk történelmének. Emlékét tisztelettel és hálával őrizzük.” Komárom VSE – „Nemcsak edzőként, hanem emberként is nagy hatással volt mindazokra, akikkel együtt dolgozott. Nyitottsága, embersége és a csapat iránti elkötelezettsége mély nyomot hagyott játékosainkban, kollégáinkban és az egész klub életében. Bár szakmai munkája is emlékezetes marad, ennél is fontosabb az a tartás, nyugalom és hit, amellyel a mindennapokban jelen volt közöttünk.” Egy tehetséges fiatal edzőt, egy remek embert kísértünk utolsó útjára. Nyugodj békében Csabi!      

Ziccer Sport – Karácsonyi rendelésfelvétel

    Tisztelt Szülők! A Ziccer Sport tájékoztatója: Amennyiben szeretnétek a Ziccer Sportnál forgalmazott felszerelést rendelni 2025-ös beérkezéssel, legyetek szívesek 2025.11.15-ig leadni a rendelést! https://www.ziccer-sport.hu/spl/420817/USTOKOS-FC?infinite_page=2 MEZSZÁM: a mezszámot az EGYESÜLET adja, a nyilvántartásban lévő szabad számok figyelmbe vételével. Aki mérteváltás miatt rendel új mezt, a régi mezszámot viszi magával! Mindenkit megkérünk, hogy ne cserélgessen egymással mezt, vagy mezszámot, mert ezzel borítja a nyilvántartást, és előfordulhat, hogy azonos mezszám kerül kiadásra. Aki abbahagyja, vagy más klubba igazol, felszabadul a mezszáma, visszatérés esetén nagy valószínűséggel új számot fog kapni. IGAZOLT JÁTÉKOSAINK A FELTÜNTETETT ÁRAKBÓL 25% KEDVEZMÉNYBEN RÉSZESÜLNEK (KUPONKÓD: UST25)!          

Nemzetközi Szakmai Utánpótlás Konferencia

Egyesületünk 11 edzője vett részt a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett II. Nemzetközi Szakmai Utánpótlás Konferencián a székesfehérvári Sóstói Stadionban. Az olasz Empoli FC szakemberei bemutatták az egyesület felépítését, működését, identitását, majd részletesebben foglalkoztak az U8-U13 korosztályokkal. Előadók: Filippo Lupi – Akadémia Partnerprojekt igazgató Alessandro Romoli – Akadémia Kiskorosztályos Szakmai vezető Sok hasznos információval gazdagodtunk, emellett megerősítéseket is kaptunk az általunk végzett munkával kapcsolatban. Sosem elégedhetünk meg a már megszerzett tudással, mindig van kitól tanulni, mindig lehet tovább fejlődni.  

Bácsa FC 30

2025.09.27-én ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját a Bácsa FC SE. A kora délutántól késő estig tartó rendezvényen szép számmal jelentek meg az egyesület korábbi és jelenlegi játékosai, edzői, vezetői, szimpatizánsai.  A programot a klub jelenlegi elnöke és motorja, Alföldi Zoltán köszöntője nyitotta. Ezt követően számos kötött és kötetlen program színesítette az összejövetelt: az egyesület történetét felidéző kvízjáték, a megyei I. osztályú csapat Vitnyéd elleni bajnoki mérkőzése, a korábbi játéksosok 11-es rúgó vetélkedése. A legvidámabb és egyben legérzelmesebb pillanatokat a múltidéző fotókból összeállított kollázs váltotta ki. Az események közben természetesen rengeteg korábbi történet került újra felidézésre. A hangulat nagyszerű volt. Köszönet Mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, lebonyolításban, illetve akik jelenlétükkel hozzájárultak az ünnepséghez!

COMET – labdarúgó fejlesztés

  Heti időpont: 2026.01.18. vasárnap délelőtt Beosztás a jelentkezők számának és korcsoportjának ismeretében. JELENTKEZÉSI LAP info: 20 323 45 20

Comet- Egyéni és kiscsoportos foglalkozás

Heti időpont: 2025.06.01. vasárnap délelőtt Beosztás a jelentkezők számának és korcsoportjának ismeretében. 2025-től Kapusedzéssel kiegészítve! JELENTKEZÉSI LAP Csak Üstökös játékosoknak! info: 30 693 59 49, vagy 20 323 45 20

Pálybérlés 2025

MŰFÜVES NAGYPÁLYA BÉRLÉSE ÜSTÖKÖS SPORTKÖZPONT (9029 Győr, Külső Bácsai út 21.) A pálya bérbevételére hétvégén, ill. hétköznap délelőtti és kora délutáni időszakban (8:00-16:00) van lehetőség edzés vagy mérkőzés céljából. Egyéni képzésre egyesületünk létesítményei nem bérelhetőek! Az Üstökös FC és az Üstökös FC Bácsa bajnoki mérkőzései a pályahasználat során elsőbbséget élveznek! Pályabérlés díja mérkőzésre: 50.000 Ft  Pályabérlés díja mérkőzésre világítással: 70.000 Ft  Pályabérlés óradíja: 30.000 Ft  Pályabérlés óradíja világítással: 40.000 Ft   Öltöző használat: 10.000 Ft/öltöző/alkalom  Pályafoglalás véglegesítése: a mérkőzés napját megelőző hét péntekéig történő foglaló megfizetésével, melynek összege 20.000 Ft. Az ezt követő lemondás esetén a díjat csak abban az esetben áll módunkban visszatéríteni, amennyiben más csapat(ok) kihasználják a felszabaduló időpontot. Havazás esetén a pálya minőségének megóvása érdekében, a géppel okozott károsodás elkerülése végett nem garantált a hómentesítés. Havazás esetén ezért kérjük, érdeklődjenek telefonon a pálya használhatóságával kapcsolatban. A feltüntetett díjak nem áfakötelesek! Az aktuális pályafoglaltság ide kattintva nézhető meg:  TÁBLÁZAT MEGNYITÁSA  Öltözőhasználatra a létesítményben található fűthető konténerekben, ill. a Bácsa FC pályán (autóval 1 perc) van lehetőség. Öltöző használati szándékot kérjük előre jelezni! A létesítményben az EDZÉSEK ZÁRT KAPUSAK. MÉRKŐZÉS RENDEZÉS esetén a mérkőző csapatok együttesen, teljes felelősséget vállalnak a szurkolók viselkedése, ill. a létesítmény szabályzatának betartatásával kapcsolatban, ill. kérhetik a zárt kapus rendezést is. Kérjük, az autókkal, buszokkal a létesítmény belső parkolójában (térköves és murvás terület) parkoljanak! A létesítmény területén szotyola, tökmag, stb., fogyasztása, héjának elszórása, ill. egyéb szemetelés szigorúan tilos! Dohányozni a létesítmény teljes területén tilos! Minden, a sporttelepre belépő személy köteles a mellékelt szabályzatokat betartani (kattints rá). ÜSTÖKÖS SPORTKÖZPONT HÁZIREND MŰFÜVES PÁLYA HASZNÁLATA Pályafoglalás, egyéb információk: ustokosfc2000@gmail.com +36203234520

Sportorvosi Vizsgálat

Időpont: 2025. január 31., február 01-02. Tisztelt Szülők! Tisztelt Sportolók!   Egyesületünk a 2025. év tavaszi szezonja előtt ismét lehetőséget biztosít a kötelező sportorvosi vizsgálatra. Időpont: 2025.01.31. péntek, 02.01. szombat és 02.02. vasárnap Helyszín: Bácsa FC pálya, emelet (Győr, Vámosi út 2.) A pontos időpontra történő jelentkezés személyesen 2025.01.22-én, szerdán az Üstökös Sportközpont 3-as öltözőjében lehetséges. Akik ekkor nem tudnak jelentkezni sportorvosira, azok később az edzőknél tudnak majd időpontot kérni. Aki először vesz részt egyesületünknél szervezett sportorvosi vizsgálaton, az alábbi kérdőívet legyen szíves kitöltve leadni a vizsgálat előtt: sportorvosi kérdőív A sportorvosi vizsgálat esedékessége 16 éves kor alatt 6 havonta, 16. életévet betöltött sportolók esetében évente. Az egyesületnél történő vizsgálat díja: 16 éves kor alatt 3.000 Ft, 16 éves kor felett 4.000 Ft Akinek a fenti időpont nem megfelelő, HALADÉKTALANUL KÉRJEN IDŐPONTOT az alábbi elérhetőségen: +36 30 347 98 23  Helyszín: Győr, Radnóti M. u. 46. (OSP) SPORTORVOS-GYŐR